Szereplői díjaink Kisvárdáról!

Társulatunk kitörő örömmel jelenti, hogy az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciós előadása, Csokonaitól Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak, bekerült a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottjai közé!
Június 21. 21.00 órakor, a Kisvárdai Zsinagógában tartott előadásunkat méltatva a szakmai zsűri kiemelte a koprodukciós társulat összhangját, csapatmunkáját.

Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Legnagyobb örömünkre a legjobb női epizodistának járó alakítás díját Éder Enikőnek ítélte a zsűri, aki a bolondos Samu nálunk szinte mágikussá, központivá váló szerepében.

Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Gerner Csaba pedig a pergő nyelvű Lázár boltoslegény szerepéért vehette át a legjobb férfi mellékszereplő díját a találkozón.

Gratulálunk nekik, és köszönjük a zsűrinek és az előadás minden kedves nézőjének!

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

2021. július havi műsor

Kedves Nézőink!
Júliusban – az évad lezárásaként – ismét alkalmuk lesz megtekinteni a szegedi Egyetemi Színház előadásait – köztük a nagy sikerrel bemutatott Rejtő-válogatást, „mint egy költői hasonlat” címmel. Emellett visszatér a Mondolat társulat fekete komédiája, a PÁNIK!
Évadunkat pedig egy fergeteges hangulatú Naked SZESZ koncert koronázza majd meg, amelyre Önt is szeretettel várjuk!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
július 4. (vasárnap) – 19:30
Rejtő Jenő:”MINT EGY KÖLTŐI HASONLAT…” 16+
Rejtő kabarék és egyfelvonásosok egyedi gyűjteménye
Előadja: Szegedi Egyetemi Színház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
július 6. (kedd) – 19:30
Závada Péter: REFLEX 16+

hisztériumjáték
Előadja: Szegedi Egyetemi Színház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

július 9. (péntek) – 19:30
Mika Myllyaho: PÁNIK, AVAGY FÉRFIAK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN

fekete komédia egy felvonásban
Előadja: Mondolat Társulat
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

július 15. (csütörtök) – 19:30
Naked SZESZ: PEHELYSÚLYÚ VILÁG 18+
koncert
Szegedi Egyetemi Színház szervezésében

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Jegyáraink a régiek:
Elővétel:
– Felnőtt: 1.200,-
– Diák/nyugdíjas: 1.000,- Ft
Elővételes jegyeket a Szegedi Pinceszínház titkárságán nyitvatartási időben válthatnak, azaz hétfőtől péntekig 9.00 – 14.00
Helyszínen:
– Felnőtt: 1.400,- Ft
– Diák/nyugdíjas: 1.200,- Ft

A jegyfoglalás menete a megszokott: jelentkezzen a titkarsag.pincesz@invitel.hu elérhetőségen, vagy a szegediegyetemiszinhaz@gmail.com címen!
A jegyfoglalás nem minősül elővételnek! A foglalás csak akkor érvényes, ha e-mailben visszaigazoltuk azt!

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

„mint egy költői hasonlat” – újra!

Az óriási érdeklődésre való tekintettel a Kis Szegedi Egyetemi Színház Fesztivál lezárulta után is látható lesz még egy alkalommal júniusban a „mint egy költői hasonlat” című Rejtő Jenő-kabaré.
A Szegedi Egyetemi Színház előadását legközelebb június 16-án, szerdán tekinthetik meg 19.30 órakor.

A jegyfoglalásra ezúttal is a titkarsag.pincesz@invitel.hu elérhetőségen, vagy a szegediegyetemiszinhaz@gmail.com címen lesz lehetőség.
A jegyfoglalás nem minősül elővételnek! A foglalás csak akkor érvényes, ha e-mailben visszaigazoltuk azt!
Elővételes jegyeket a Szegedi Pinceszínház titkárságán nyitvatartási időben válthatnak, azaz hétfőtől péntekig 9.00 – 14.00 óra között.

Felhívjuk kedves Nézőink figyelmét, hogy az előadásokra egyelőre csak védettségi igazolvány bemutatását követően tudjuk beengedni Önöket.

Együttműködésüket köszönjük, találkozzunk jövő szerdán!

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Szolgálati közlemény

Kedves Nézőink!

540-554-es telefonszámunk technikai okok miatt átmenetileg nem elérhető. Jegyfoglalás és bármely egyéb kérdés ügyében, kérjük, továbbra is bátran keressenek minket a titkarsag.pincesz@invitel.hu címen!
Köszönjük!

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

2021. június havi műsor

Kedves Nézőink!

Vége a várakozásnak, színházunk kapui végre ismét nyitva állnak!

És nem akármilyen nyárindítóval, a Szegedi Egyetemi Színház kisfesztiváljával ünnepeljük meg, hogy újra találkozhatunk Önökkel! Egy igazán lendületes, fiatalos programsorozat keretében júniusban a Pinceszínház ad otthont a Kis Szegedi Egyetemi Színház Fesztiválnak. Nemcsak régi SZESZ-kedvenceink térnek vissza, egy új bemutatóval is készült Önöknek a Szegedi Egyetemi Színház!
A fesztivál részletei az az eseménynél is olvashatók: https://www.facebook.com/events/401608390900657?active_tab=about
Ami azonban nagyon fontos, hogy előadásaink egyelőre védettség igazolása mellett, maszkban látogathatóak!

Jegyáraink a régiek:
Elővétel:
– Felnőtt: 1.200,-
– Diák/nyugdíjas: 1.000,- Ft
Elővételes jegyeket a Szegedi Pinceszínház titkárságán nyitvatartási időben válthatnak, azaz hétfőtől péntekig 9.00 – 14.00
Helyszínen:
– Felnőtt: 1.400,- Ft
– Diák/nyugdíjas: 1.200,- Ft

Aki pedig a háromnapos esemény minden előadást meg szeretné nézni, az kedvezményes 2700 Ft.-os áron válthat „heti” jegyet!

A jegyfoglalás menete a megszokott: jelentkezzen a titkarsag.pincesz@invitel.hu elérhetőségen, vagy a szegediegyetemiszinhaz@gmail.com címen!
A jegyfoglalás nem minősül elővételnek! A foglalás csak akkor érvényes, ha e-mailben visszaigazoltuk azt!

Köszönjük kedves Nézőink türelmét, és szeretettel üdvözöljük újra Önöket!

Júniusi műsorunk tehát:

június 7. (hétfő) – 19:30
Kárpáti Péter: 
ÉN, A FÉREG 16+
Kafka kabaré
Előadja: Szegedi Egyetemi Színház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
június 8. (kedd) – 19:30
Rejtő Jenő:”MINT EGY KÖLTŐI HASONLAT…” 16+
Rejtő kabarék és egyfelvonásosok egyedi gyűjteménye
Előadja: Szegedi Egyetemi Színház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
június 9. (szerda) – 19:30
Závada Péter: REFLEX 16+

hisztériumjáték
Előadja: Szegedi Egyetemi Színház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

KÖZKÍVÁNATRA ISMÉT:
június 16. (szerda) – 19:30