Az Egyetemi Tavasz keretén belül.
Elmondja: Tóth Péter Lóránt tanár, versvándor (Pro Cultura Hungarica-díjas)
Levelezések, versek, visszaemlékezések, legendás történetek repítik vissza a hallgatóságot a magyar irodalom legrövidebb ideig tartó, de legmélyebb barátságába. A tűz és a víz találkozása, akik nem kioltották egymást, de segítették, támogatták a másikat a Parnasszusra vezető úton. Humor és mában ható gondolatok költészetről, „verscsinálásról”, tiszteletről, kölcsönös megbecsülésről és hazaszeretetről.
„Tóth Péter Lóránt, aki több mint egy évtizede, mint „versvándor” látogatja a Kárpátmedence magyar közösségeit, egész biztosan képes arra, hogy szellemi értelemben visszarepítse az embert 200 évvel korábbra, megmutatva azt, ami a hazai általános iskolai, majd a középiskolai magyar oktatásból hiányzott, hiányzik. Ez pedig az igazi emberközeliség, az a lelki-szellemi kapocs, amely Petőfi és Arany kevésbé ismert oldalát is megmutatja nekünk, ha kell, akkor humorral is bőven megfűszerezve, de semmiképpen nem csorbítva tiszteletünket irányukba. Ezt a nagy történelmi időkben létrejött, irodalmi gyöngyöket termő szellemi kapcsolatot, barátságot mutatta meg nekünk a kunszentmiklósi tanár úr remek, lebilincselő stílusban.” tapolcamedia.hu
Belépőjegy 1000 Ft
![Share on Facebook Facebook](http://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](http://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/twitter.png)
![Share on Reddit reddit](http://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](http://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](http://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/linkedin.png)
![Share by email mail](http://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/mail.png)