VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT)

2023. március 15-16-17-18.


A hatodik Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó elsősorban egyetemisták munkáit vonultatja fel. A Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Egyetemi Színházért Egyesület, a Paál István Platform (PPP) és a Szegedi Egyetemi Színház társulata országos egyetemi színházi találkozót szervez.
Az előadások egymáshoz közel eső helyszíneken, multifunkcionális térben kerülnek bemutatásra.
Idén új helyszínként a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának legendás helyszíne, az Auditórium Maximum is otthon ad a találkozónak. A Radnóti Kávéház és a Millenniumi Kávéház is csatlakozik a találkozó szakmai beszélgetéseinek helyszíneként, valamint az előadásoknak az Agóra, a ZUG Művészeti Tetthely és régi játszóhelyünk, a Szegedi Pinceszínház ad otthont.
Az előadásokat szakmai beszélgetések kísérik.


A találkozó vendégei: a Szegedi Egyetemi Színpad, a Debreceni Egyetemi Színház (DESZínház), a Janus Egyetemi Színház (JESZ) Pécsről, a Kővirágok Társulat és az Amargant Színházi Műhely Budapestről.
Az előadásokra a találkozó ideje alatt és a programok előtt lehetőség van kedvezményes jubileumi jegyváltásra 2020 ft-os áron.

Érdemes jegyet is foglalni a szeszjegy@gmail.com mailcímen, hogy mindenkinek legyen helye a kiválasztott előadás(ok)ra.

* * * P R O G R A M * * *

2023. március 17. (péntek)
Helyszín: Szegedi Pinceszínház (Szeged, Dugonics tér 2.)
19:00 Szegedi Pinceszínház: Fölöttem az ég – Kosztolányi-est
Az előadás egy kimerevített pillanat, kihangosított gondolatokkal, ahogyan az ember megáll, és végiggondolja az életét. Kosztolányi Dezső egy éjszakáját mutatja be, egyfajta emlékezés és számadás. A szövegek Kosztolányi novelláiból és verseiből állnak. Az előadást végigkísérik Pachelbel és Johann Sebastian Bach zenéi.
Szerkesztette és előadja: Nagyhegyesi Zoltán

21:00 Kővirágok Társulat: Farkas Vica; Szoboszlai-Végel Zsuzsa: Capri – Házasság mentőcsónakban
Helyszín: Szegedi Pinceszínház (Szeged, Dugonics tér 2.)
Egy napon, mikor Alma és Erik éppen a válóperre tartanak, váratlan dolog történik: Erik beletöri a kulcsot a zárba. Ennek következtében bent ragadnak a házban. A hangulat eleinte – érthető módon – nem a legjobb kettejük között, de ahogy telik az idő, előtörnek régi emlékek, elhangzanak ki nem mondott szavak, sérelmek, egymással meg nem osztott gondolatok. Van itt minden: veszekedés, sárdobálás, sírás, nevetés, és ami a legfőbb: hosszú évek után végre Őszinteség. A prózai darab a két ember közötti kommunikáció és az őszinteség fontosságát mutatja meg.
Szereplők:
Alma (jelen) – Faluvégi Fanni
Alma (múlt) – Bárány Bettina
Erik (jelen) – Zsichla Dániel
Erik (múlt)–- Botlik Renátó
Della – Darázsi Réka
Pincér – Urbán Réka
Pap – Mohay András
Csónakos – Czene Koppány
Banki ügyintéző – Nagy Ancsa
Rendező: Szoboszlai-Végel Zsuzsa

23:00 Szakmai beszélgetés
Helyszín: Szegedi Pinceszínház (Szeged, Dugonics tér 2.)

2023. március 18. (szombat)
15:00 Amargant Színházi Műhely: Ilyés Lénárd, Ijjas Tamás: Hádész meséi
antik női torzók 3 képben
Helyszín: Szegedi Pinceszínház (Szeged, Dugonics tér 2.)
Euripidész: Iphigénia Auliszban című drámája, a görög mitológia egyes elemei és a társulat improvizációi nyomán írta:Ilyés Lénárd, Ijjas Tamás

Rendezte: Ilyés Lénárd
„…Kezdődjön hát, gyúlnak a fények, nyílik a színpad,
Rángjon a test mély álomlétben, kósza homályban:
Régi időmértékes módra beindul a versem,
Közben az ógörög asszonyi kartánc sírva vonaglik…” /Hádész/
Mint egy félresikerült Marvel univerzumban, úgy támolyognak megfáradt női főhőseink az antik görög lét kusza ösvényein. Heléné, Klütaimnésztra, Iphigénia: 3 női sors, egymással végtelen mennyiségű, szánalmas szállal mátrixszerűen összekötve. Vajon sorsunk fonalát tényleg a párkák fonják, vagy… Vagy?
3 felvonásunk 3, vállaltan teljesen különböző stílusban bolyong szerte-szana a görög mítoszok csöppet sem egy előadásban összefoglalható, komplex világában, ahol a női főszereplők történeteit Hádész maró élcei foglalják keretbe.
Játsszák: Balogh Éva, Ijjas Tamás, Kaluzsnyi Boglárka Alma, Kaszap Gabriella, Markos Szilvia, Mohácsi Viktória, Ódor Gergely, Pintér Gabriella Márta, Sziklai Oszkár, Vörös Virág, Zsák Tamás
Jelmez: Bicskey Zsófia
Külön köszönet: Fodor Tímea, Jenei Aisa, Lovász Ákos, Nagy Ida
Fotók: Fattila

19:00 Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ): „Rohadt az államgépben valami”-dokumentumjáték

Helyszín: Szegedi Pinceszínház (Szeged, Dugonics tér 2.)
Horváth István és Tóth Kata holttestét 1941. október 18-án találták meg a Duna-parti Carlton Szállóban: előző nap önkezükkel vetettek véget életüknek.
1940-től az újjáalakult szegedi egyetem rektora az európai gondolkodású Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert lett. A rektor egy újszerű diákélet megszervezésében is fontos szerepet vállalt, így – Sík Sándor professzor segítségével – támogatta a megalakuló Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságát (SZEISZT). Ebben a környezetben lett 1940-ben Horváth István szegedi bölcsészhallgató a SZEISZT egyik alapító tagja, illetve rendezője. Így a különböző szakok hallgatóiból álló társulat decemberben megkezdte a munkát; Horváth vezetésével elindultak a Hamlet próbái. A Városi Színház igazgatója a társulat rendelkezésére bocsátotta a Szegedi Nemzeti Színházat. Szent-Györgyi Albert rektor rendszeresen megjelent a próbákon, a napi sajtó egész oldalakon számolt be a SZEISZT munkájáról.
Shakespeare drámáját 1941. április 1-jén mutatták be hatalmas sikerrel, ám az elismerések ellenére a történelem megpecsételte Horváth István sorsát: félig zsidó származása miatt (hiába volt ő református) kizárták a színházból. A közös munka során Tóth Katával egymásba szerettek, a Gertrudist alakító vegyészhallgató azonban nem mehetett hozzá a rendezőhöz. Az 1941-es fajvédelmi törvény értelmében nemcsak házasságot nem köthettek, de még a zsidó és nem zsidó közötti testi kapcsolatot is börtönnel büntették. Így október 17-én együtt öngyilkosságot követtek el a fővárosban.
Az előadás e két embernek és a társulatnak állít emléket.

Szereposztás:
Ifj. Horváth István: Hadzsy János
Tóth Kata: Vecsernyés Viktória
Idősebb Horváth István – István édesapja: Cseszkó Mihály
Szent- Györgyi Albert, az egyetem Nobel díjas rektora: Kosztolányi József

A SZEISZT tagjai:
Tárnok Éva – (Ophélia): Rédei Emese
Csernák Emilia – (3. színész): Péterffy Andrea
Paku Imre, az egyetemi Színjátszó Társaság elnöke: Deák Bálint
Szemes Mihály – (Rosencrantz): Tari Balázs
Szász Károly – (Hamlet királyfi): Géczi Gergő
Szabolcsi Gábor – (Marcellus): Bús Marcell
Kiss Ottó Miklós (Horatio – Hamlet barátja): Gyekiczki Balázs
További szerepekben:
Újságíró: Nyéki Tamás
Gitáros: Géczi Gergő
Énekes: Halasi Blanka
Fény-hang: Balogh Arnold
Erdődy János: „Jó éjt királyfi!” című regénye nyomán és kortárs beszámolók, korabeli dokumentumok alapján színpadra alkalmazta: Varga Norbert
Rendezőasszisztens: Halasi Blanka
Rendező: Varga Norbert
Korhatár 16 év

22:00 Debreceni Egyetemi Színház (DESZínház) – Alkalmi Társulat: Jean Michel Ribes/Erdős Virág: Előszó. Mónika
Helyszín: Szegedi Pinceszínház (Szeged, Dugonics tér 2.)
Jean-Michel Ribes abszurd szövegét az „egy sima-egy fordított” műfordító pályázatra Kiss Ádám László fordította magyarra. A rövid dráma képtelen helyzetbe állítja apát és lányát. A legalapvetőbb emberi kapcsolatok közhelyes működtetésének gépezetébe kerül porszem, ami nevetségessé teszi a viszonyokat. Előszó gyanánt Erdős Virág: Előszó és rövid tartalom ismertetés című verse hangzik el, a két szöveg különös összecsengése okán.
Készítették: Bodnár Eszter, Katona Lóránt, Kiss Milán, Lukovszki Judit, Mester István

23:30 Szakmai beszélgetés és a találkozó hivatalos zárása
Helyszín: Szegedi Pinceszínház (Szeged, Dugonics tér 2.)

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail