KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink!

A Szegedi Pinceszínház az alábbi döntést hozta meg a közeljövőre nézve.
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben a kormány a mai napon (2020. március 11.) „veszélyhelyzetet” rendelt el. Fontos: nem vész-, hanem veszélyhelyzetet! Ennek következtében a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket betiltják. Felelős döntést hozva, a pánikot is kerülve, úgy határoztunk, hogy a rendezvényeinket nem mondjuk le, hiszen a térségünkben nincs jelenleg regisztrált beteg, valamint befogadókapacitásunk sem haladja meg a kormány által előírtat, tehát rendezvényeink nem haladják meg a 100 fős határt. Így programjainkat a meghirdetett menetrend szerint tartjuk.

A megelőzés érdekében kézfertőtlenítőt helyezünk el a bejáratnál, így a hozzánk érkezőktől azt kérjük, azt használják is! Valamint kiemelt figyelmet fordítunk helyiségeink és a pince levegőjének fertőtlenítésére, ezeket minden előadás előtt megtesszük.
Arra kérjük Önöket, a koronavírus és az influenza terjedésének megakadályozása érdekében, hogy ha a betegség tüneteit észlelik magukon, maradjanak otthon, és haladéktalanul értesítsék háziorvosukat telefonon! Valamint hiteles forrásból tájékozódjanak, ne osszanak meg álhíreket!

Amennyiben a helyzet változni fog, úgy értesítjük Önöket felületeinken!

Tisztelettel:
Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház ügyvezető igazgatója

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail