![](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/uploads/2021/11/Manó-plakát-javított-724x1024.jpg)
Anton Pavlovics Csehov: A manó
A tavalyi, csonka évadban próbált és végre napvilágot látó bemutató egy hamisítatlan történet az orosz vidékről – álmokkal és szenvedélyekkel, haraggal és kibéküléssel, egymás után ürülő vodkás és földre zuhanó lekváros üvegekkel, holdas tavakkal és végtelen erdőkkel. Van egy kissé furcsa képletű család: egy hajdani sikerein rágódó professzor veszedelmesen vonzó feleségével, különcködően romantikus lányával, és egy jobb sorsra hivatott, épp az ő nimbusza és hitvese után sóvárgó agglegény nagybácsival. Aztán ott vannak még az állandó szomszédok, barátok és vetélytársak, szeretők és üzletfelek; mindezen érzelmi, szellemi, anyagi és testi forrongás gyújtópontjában pedig maga a Manó, Mihail Lvovics Hruscsov, az orvos, aki olykor nevetséges elszántsággal küzd a természet, az élővilág – vagyis az ember – megmentéséért, s közben szinte észre sem veszi, micsoda hatást tesz unatkozó környezetére…
SZEREPOSZTÁS:
SZEREBRJAKOV, ALEKSZANDR VLAGYIMIROVICS, nyugalmazott egyetemi tanár: Balog József
JELENA ANDREJEVNA, a felesége: Kancsár Orsolya
SZOFJA ALEKSZANDROVNA (Szonya), első házasságából származó leánya: Kátai Kamilla
JEGOR PETROVOCS (Georges), Szonya nagybátyja: Tapasztó Ernő
ZSOLTUHIN, LEONYID SZTYEPANOVICS, félbemaradt fiatal mérnök: Kátai Norbert
JULJA SZTYEPANOVNA, Zsoltuhin húga: Magyar Bernadett
FJODOR IVANOVICS, földbirtokos: Gerner Csaba
MIHAIL LVOVICS (Manó), földbirtokos, diplomás orvos: Pásztor Máté
ILJA ILJICS (Ostya), malomtulajdonos: Varga Bálint
Rendező: Gulyás Hermann Sándor
Szcenikus: Hímer István
Rendezőasszisztens: Hadas-Gábor Zsófia
BEMUTATÓ: 2021. OKTÓBER 21. 19:30 – elhalasztva: DECEMBER 10 19:30!
![Share on Facebook Facebook](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/twitter.png)
![Share on Reddit reddit](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/linkedin.png)
![Share by email mail](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/mail.png)