Steve Savanya: Felbontatlan levél
„Egy újabb elgondolkodtató előadás, amit visz az ember magával a Szegedi Pinceszínház nézőteréről felállva is, bőven adva töprengeni valót.
Szóval persze, ‘jól sikerült’, de ennél még sokkal jobb is, több is ez a történet, s mint ilyen, abszolút megtekintésre és töprengésre érdemes.„
„Fantasztikus előadás! Nagyszerű színészek! Mélyen hatott rám.”
Fölöttem az ég – Kosztolányi-est
„Annyira zseniális volt, hogy muszáj újra megnézni és megmutatni másnak is!„
„Fantasztikus előadás volt.„
„Nagyon köszönöm a tegnapi előadást. Érdekes, sajátos élményben volt részem. Ajánlani fogom barátaimnak, ismerőseimnek is.
További izgalmas alkotómunkát kívánok.„
„Szívből köszönöm a zseniális, fantasztikus, élményben gazdag előadást! Nagyon tetszett!„
Dr. Kovács Judit Nóra kritikája az előadásról:
„A monodráma vezérvonalát William Shakespeare drámái, szonettjei képezik a Macbeth-i kettősség jegyében, a fény és a sötétség váltakozásával, az élet, szerelem, vágyakozás, valamint a halál, reménytelenség, csalódottság ezerarcú skáláján.
„Szentivánéji” álom mélységéből ébredő Tompor még fátyolos szemmel idézi fel hihetetlen álmát, amely oly felfoghatatlan, hogy:
„olyat még emberi szem nem hallott, fül nem látott, kéz nem ízlelt, nyelv nem gondolt, szív el nem beszélhet…”
Ez az abszurd álom ad keretet a darabnak, sugallva, hogy a valóság és az álom sokszor egy és ugyanaz, abszurd és hihetetlen tud lenni mindkettő. A darab mintha ennek az álomnak a manifesztációja lenne.
Az emberi valóság a szív és az elme folytonos harcának színtere, amelyet a szerelem színez olykor színesre, olykor feketére, mégis … ez lehet az élet értelme…?
Shakespeare drámáinak motívumai az előadást is jellemzik, a képi összefonódások és az ismétlődések sajátos ritmust adnak a darabnak. Mondanivalója túlmutat az örök harcban élő szív ragyogó gazdagságának és gyötrelmes szegénységének kettősségén.
A születés és a halál értelmét és annak tragédiáját is vizsgálja:
„…ha múlásnak szánod életed,
Halj magad, s képed együtt hal veled.”
Az előadás egyedülállóságát az aprólékos gondossággal összerakott és rendezett monológok, zenés dalbetétek, valamint beszédes díszletelemek mellett, Shakespeare korát idéző, 17. századi sorok és jelen korunk utcai rap szövegeinek ellentétében megnyilvánuló egység hordozza.
Ez az puritán szobába zárt monológ milyen véget sejtet?
A Szegedi Pinceszínház „Shakespeare szabadon” című, Balog József által rendezett előadásából mindenki megtudhatja.
Nagyhegyesi Zoltán egyszemélyes előadása betölti az egész teret, magával ragadó színészi játéka egyedülálló hangsúlyt ad a darab mondanivalójának.
„A Szerelem: eső utáni nap;
A Kéj: napsütés múltán zivatar;
A Szerelem: üde tavasz marad;
A Kéj: telet hoz nyár felén hamar;
Az nem csömörlik, ezt öli falánkság,
Amaz igazság, ez hazug galádság.”
Idézetek: William Shakespeare
Nézzétek meg az előadást minél többen, nekem nagyon tetszett!”
William Shakespeare: III. Richárd
Dr. Kovács Judit Nóra kritikája az előadásról:
„III. Richard – hatalmi téboly modern köntösben
A darab központi figurája Plantagenet Richard a hatalomvágyó, gátlástalan gloucesteri herceg, aki elmés cselszövéseinek sorozatával eléri, hogy Anglia királya legyen.Shakespeare királydrámájának főszereplője összetett személyiség: egyrészt megtestesíti a démoni gonoszt, a kegyetlen gyilkost; másrészt saját sorsa áldozatát.
„…Úgy döntöttem, hogy gazember leszek…”
Választhatna más szerepet is, de a hataloméhség uralja egész lényét, elméje folyamatos ármánykodás színtere. Ez a „véres elme” indítja el végzetes útján.
Jellemének eltorzítója talán a torz teste „…a kin elbénult e szép arány, S a bal természet megcsalt alkotásban,…” vagy talán a középkori Anglia erősen hierarchizált társadalma…?Shakespeare művének ez a feldolgozása a klasszikus történetet modern köntösbe ágyazza. Archaikusnak tűnő szövegét modern színpadi megjelenítés hozza közel korunk emberéhez.
A dráma nyitó jelenetében, a szereplők feje fett tartott fekete esernyő már szinte érezhetővé teszi az egész darabon végig vonuló, „luciferista” sötétséget. Akinek kezében feltűnik ez a „sötét jel”, az vagy a gonoszt szolgálja, vagy annak áldozatává lesz. Ám e két tábor a darab végén eggyé olvad, jelezve, hogy sorsát senki nem kerülheti el.
A fekete és a vörös – sokat sejtető színekként bukkannak fel a beszédes díszletelemeken. Ez a kettősség feszültséget kelt, halál és élet örök pólusait szimbolizálva szinte vonzza a néző tekintetét. A manipulatív agresszivitás lendülete és a lesújtó tragédia tehetetlensége uralja a színpadot és valamennyi szereplőjét.
A jelenetek után bekövetkező pár másodperces teljes sötétség tovább mélyíti a feszültséget és a néző figyelmét. Majd az ismét felkapcsolt színes fények világosítják meg a teret, a folytatódó ármánykodás terepét.
A darab drámaiságát nagymértékben emeli a gregorián dallamot idéző, örmény nyelvű zenei aláfestés. Amikor megszólal a sajátos dallam, mintha megállna vagy legalábbis lelassulna a színpadi „tér-idő”.
A rendező által megálmodott színészi játék egy sajátos időutazást teremt a néző számára. Ebben az időutazásban az egyes szereplők jellemének megformálása és alakulása az események sodrában elgondolkodtató.
Mi a legfőbb motiváló erő?…a hatalom, az anyagi javak vagy csupán a becsvágy?…”
Dr. Kovács Judit Nóra kritikája az előadásról:
„Az egyfelvonásos színmű főhőse George, az író, aki azt a bizonyos tragikus üzenetet megkapva úgy dönt, véget vet életének. New York zajos forgatagának közepén álló toronyház egymás feletti lakásai adják a darab helyszínét. A látszólag különálló helyszínek közti kapcsolatot a főhős életének meghatározó szakaszai és szereplői jelentik.
Akivel a végzetes ugrását követően elsőként találkozik, a szeretett nő, élete értelme. A találkozás vízió jellegű, és annyira meghatározó főhősünk számára, hogy még halálát, keserédes zuhanását is keretbe ágyazza.
A toronyház emeletei úgy rétegződnek egymásra, mint az emberi tudat tudattalan emlékei. Ahogy George egyre mélyebbre zuhan önmagában, emlékeiben, úgy követhetjük nézőként végig egész életét egészen a szeretet nélküli gyermekkorig.
Idővel keserű emlékei megszépülnek, vagy legalább is más nézőpontot nyernek, kapcsolatai átértékelődnek. Ahogyan múlik az idő és más megvilágítást kapnak sorsa fordulópontjai, úgy lassul a semmibe induló zuhanása.
A darabban megjelenő tragikus élet víziószerű emlékeit a néhol, komikus egyszerűséggel megkomponált szövegek és a színészek által előadott dalok törik meg. A jellegzetes, örökzöld karácsonyi zenék a családi melegség és a szeretet ünnepi pillanatait idézik. Ez az „édes-bús” kettősség kíséri végig az előadást.
Főhős életeseményeit meg-meg szakítja és a nézőt a valóságba visszarántja az orosz származású postás, Boris alakja, aki George halálvágyával ellentétben az életigenlés és lelkesedés élő példája.
Az Abszint nem csupán a főhős életét,” egyetlen” életet vetít elénk, hanem „mindenki” életét, a sorsok összefonódását, az élet tragikus vidámságát, az emberi kapcsolatok mibenlétét és fontosságát. Elgondolkodtat az elkerülhető és az elkerülhetetlen kapcsolatáról, az életről alkotott képünk újragondolásáról.„
„Fantasztikus előadás volt, köszönöm!”
„Gratulálok! Nagyon tetszett az előadás!”
„Nagyon tetszett az előadás! Szívből köszönöm a lehetőséget!”
„Megnéztem, nagyon tetszett, csak ajánlani tudom mindenkinek!”
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak
„A színház mindenkié!
Túlpörgetett világunkba, életünkbe, valljuk meg, nehezen illik a bábszínház. Az valami letűnt idők emléke. Az élőszereplős bábszínház meg még furcsább. Eszik vagy isszák?
A Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház,Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadása (amúgy Csokonai műve) nem ad ebben iránymutatást. Nem ez a dolguk. A színészek játszanak, játszanak, és élvezik. Ők maguk is. Meg mi is, akik „csak” nézzük. Öt és „fél” szereplő, s a korabeli jelmezeket leszámítva minimális kellék. És nem is kell több. A színművészek újból bizonyítják: bármi, amit színpadra állítanak, csak akkor él, ha ők élővé teszik. A színész legfőbb kelléke maga. Ha azzal játszani tud, mindent tud. És ők tudnak. Poénok és finom utalások, mimikák és gesztusok viszik, gördítik tovább a szinte cselekmény nélküli művet úgy, hogy azt kívánjuk: még, még, tartson még.
A darab után határozottan azt gondolom, nekem egyre megy, eszik vagy isszák az élőszereplős bábszínházat. Ha ez ilyen, kérek még belőle. Sokat.”
Bársony Csaba
Kosd Község alpolgármestere„
