Alig egy héttel a kisvárdai szereplés, s egy nappal a díjkiosztó után már a nagybányai 27. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjában szerepelt Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak – egyedüli magyar nyelvű produkcióként romániai, franciaországi, belgiumi és marokkói társulatok körében. A legkomolyabb hagyományokra visszatekintő romániai nemzetközi találkozó nézői román felirattal láthatták a darabot.
Legnagyobb örömünkre a a közönség álló tapssal, a rangos szakértőkből álló döntőbizottság pedig három jelöléssel és két díjjal jutalmazta a Pinceszínház és az Aradi Kamara csapatát.
![](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/uploads/2021/07/image.png)
Éder Enikőt jelölték a legjobb női alakítás díjára, és az előadás látványvilága sem maradt elismerés nélkül: Szvatek Péter díszlete és Varsányi Anna jelmezei is jelölést kaptak a fesztiválon.
Gerner Csaba pedig ezúttal is elhozhatta a legjobb férfi alakításért járó díjat!
![](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/uploads/2021/07/Erno-Atelier-1024x684.jpg)
És végül büszkén jelentjük, hogy rendezőnk, Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője az előadással kiérdemelte a legjobb rendezésért járó elismerést!
Gratulálunk kollégáinknak, minden díjazottnak, és köszönjük az elismerést!
![Share on Facebook Facebook](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/twitter.png)
![Share on Reddit reddit](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/linkedin.png)
![Share by email mail](https://szegedipinceszinhaz.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/mail.png)